Lovagvár-wiki
Advertisement
Smaragd-krónika/II. P. 2., Buják
Alkalom kirándulás
Helyszín Buják
Időpont 2018. október 6–7.
Karakterek a Káoszhadúr
a vöröskúti boszorkány

II. P. 2-ben a Smaragd nemzetség Buják várához utazott a király parancsára. Az ottani várat a Fekete Kard kompániája meglepő gyorsasággal elfoglalta, és megszállva tartotta.

Első nap elindultak kideríteni, mi történt valójában. Útközben találkoztak három halott, a Fekete kardnak dolgozó zsoldossal, és egy haldokló puffnyákkal. Az utóbbi kiadott annyi információt, hogy a Fekete Kard néhány tagja rájuk támadott, és el akarták foglalni a területüket, mielőtt meghalt. A nemzetség próbált segíteni rajta, de még a csokis keksz sem hatott.

Kevéssel ezután találkoztak egy Márton nevű őrrel, aki túlélte az ostromot és elmenekült. Egy fekete fémből készült lándzsa volt nála, amit bevallása szerint akkor szerzett, amikor megölt két zsoldost menekülés közben. Amikor az ostromról kérdezték azt mondta, nem is volt igazából ostrom, hanem kevéssel azután, hogy őt leváltották őrhelyén, kiáltásokat hallott, és sok épület lángba borult. Azt mondta, nem tudja ki, vagy mi foglalta el a várat, de nem látott egy Fekete Kardnak dolgozó zsoldost se. A nemzetség tagjai nem tudták mire vélni ezt a különös eseményt, de Márton megígérte, hogy segít nekik a vár visszafoglalásában. Ez a találkozás alatt vette észre Barnanadrágú Timót egy lény nyomait, ami erősen vonzódik a kőhöz. Ebből a Smaragdok arra következtettek, hogy egy káoszlény, és köze lehetett a vár vesztéhez, ezért elkezdték követni a nyomait.

Később, a nyomokat követve kiértek egy tisztásra, ahol a Fekete Kard zsoldosai rájuk támadtak. A Smaragdok hősiesen visszaverték őket, és hozzáláttak a kihallgatásukhoz. Azonban valami érthetetlen oknál fogva meghaltak kevéssel azután, hogy elkezdték faggatni őket. A magiszterek rájöttek, hogy egy ember a fekete kardot ábrázoló tetoválásaikon keresztül megfigyeli, és akár meg is ölheti őket. Az egyik zsoldos alkarját levágták, így megszabadítva a tetoválástól, de továbbra sem volt hajlandó beszélni. Ő később elmenekült, azonban elárulta, hogy van egy táboruk a közelben.

A vitézek elkezdték azt keresni, és hamar ráleltek három férfire. Amint meglátták az alkarjukon levő tetoválásokat, tudták, hogy a konfliktus elkerülhetetlen. Legyőzték őket, és kiszabadították fogjukat, aki Abaként mutatkozott be. Ő azt mondta, hogy ismeri Mártont, és ő is a Bujáki vár katonája volt. Márton felismerte, és barátjának nevezte a férfit, így eleinte a Smaragdok hittek neki. Azt mondta, ő is kiáltásokat hallott, és égő épületeket látott, de ő se tudja, mi foglalta el a várat. Kihallgatása közben az egyik zsoldos elárulta, hogy Aba pénzért megmutatott egy titkos bejáratot a várba, bár azon ő sem tudja mi ment be, de nem ő vagy társai. Aba eleinte tagadta, ám később beismerte, hogy a titka fel volt fedve, így elárulta, hogy esélytelennek látta a küzdelmet, és ezért mentette életét. A nemzetség tagja megkötözték, és magukkal vittük a vár felé.

Az erődítményhez vezető úton találkoztak a Vöröskúti boszorkánnyal és a Káoszhadúrral, akik együttes erővel elbántak velük, megölték Abát, és elmentek. A lovagok úgy gondolták, ha nem volt Fekete Kard zsoldos a várban, és azt valami nagy erő foglalhatta el, csak a Káoszhadúr lehetett. Mivel a boszorkány és az egykori lovag két külön irányba mentek el, a smaragdok úgy döntöttek, a Káoszhadurat követik.

A Pajzsos Lovag halála

A visszaváltozott Péter lovag teste

Végül egy erdőben találták meg, ami a részéről nem volt bölcs döntés, mert a fák legyengítik. Úgy látszott a régi Péter lovag felszínre tört, és harcol a Káoszhadúr énjével. A szörnyeteg láthatóan kínban volt, és nem tudta mit csináljon. A Smaragdok lerohanták, kitépték kezéből Káosszal átitatott fegyverét, és lefogták. Végül visszaváltozott Péter lovaggá, aki csak annyit mondott, hogy a Fekete Kard hatalmas veszélyt jelent, mielőtt a Káosz által megviselt teste feladta a szolgálatot.

A nemzetség úgy döntött, már csak a boszorkány az utolsó fenyegetés, akivel le kell számolni a vár visszafoglalása előtt, ezért elmentek lakhelyéhez. Ott nem találták, azonban rájuk támadt egy nagyobb csapat Fekete Kard zsoldos, akikkel elbántak. Néhány meghalt a tetoválásától, de miután az életben maradtak tetoválásán lévő mágiát a magiszterek megtörték, elkezdhették a kihallgatást. Nagyon keveset voltak hajlandók elmondani, de a Smaragdok megtudták, hogy a várban elenyésző, vagy semmilyen őrség nincs, és hogy az elfoglalásában a zsoldosok nem segítettek, alátámasztva az elméletet, hogy a Káoszhadúr volt. Mivel a boszorkánynak nyomát se találták, elindultak a vár felé.

Ott felfedezték a Káoszhadúr nyomait, amik elvezettek a titkos bejárathoz. Azon keresztül mind bementek a várba, ahol csak négy darab zsoldost találtak. Az első zsoldos riadót fújt, ám ezután ő, és társai azonnal meghaltak, s így a lovagok könnyen visszafoglalhatták a várat.

Advertisement