Lovagvár-wiki
Advertisement
Pufnyák road sign 2

A Smaragd nemzetség a Hollókői Királyság egyik, ha nem legnagyobb nemzetsége, a királyválasztó gyűlés hat tagjának egyike. Sok kiváló harcost és tudóst mondhat magáénak, valamint a Rend három védelmezője is e nemzetség vitézei közül került ki. Központjuk Drégely vára, és a környező falvak alkotják birtokaikat. II. P. 3-ban kapták ezt a földet a Fekete Kard háborúja után, mivel kihalt a Szondi nem, akik birtokolták ezt a földet. Emellett I. P. 12-ben szolgálataikért három falut (név szerint Racsa, Atya és Küke) kaptak a koronától, egyet pedig (Határ falu, régi nevén Geregmező) Holló Horka úrtól. E négy falu II. P. 3-ig volt birtokukban, amikor a kisnánai béke értelmében a frissen megalakult Mogyoróföldi Királyság részévé vált. Jelmondatuk: Ipse sis septem (A hét te magad légy!). A II. P. 3-ban megtartott boglyokvári gyűlésen 40 katonát tudtak kiállítani.

Smaragd-címer sátorral

A Smaragd nemzetség nagycímere

Smaragd nembéli Róbert lovag[]

Bővebben: Róbert lovag

Smaragd Róbert lovag egy királyságszerte ismert és elismert lovag. Noha a nemzetségnek hivatalos vezetője nincs, Róbert lovag gyakran magára öltötte ezt a tisztséget.

Smaragd nembéli Gergő mester[]

CMR Gergo
Név Gergő
Nem

Férfi

Faj

Ember

Életkor

Fiatal

Státusz

Aktív

Pártállás

Rend
Hollokő sz Hollókői Királyság
Smaragd-cimer Smaragd nem

Fegyver

Kard

Különleges képességek

Méregtelenítés

Gergő mester méltán híres gyógyító, jártas a különböző sérülések, betegségek, járványok és mérgek kúrálásában. Péter király uralkodásának hetedik évében Cornelius mester kinevezte segédjének. A kard sem idegen a kezében, de saját bevallása szerint sem ez fő erőssége. Tudománya mellett legfőbb érdeme diplomáciai készsége, melynek nemzetsége sokszor vette már hasznát.

Pajzsos Péter[]

Bővebben: A Káoszhadúr

Péter egykor a Smaragd nemzetség lovagja volt, ám Péter király uralkodásának 11. évében az Assar nevű gressivusszal Gressiviába ment, majd amikor visszajött, megtagadta lovagi címét, és ezzel kiesett a nemzetségből. Jelenleg a Káoszhadúrként ismerik, mivel elragadta a Káosz, és átformálta. II. P. 2.-ben életét vesztette, mivel testét a Káosz megmérgezte, viszont életének utolsó perceiben visszaváltozott a Pajzsos lovaggá.

Smaragd Gábor[]

Egykor a nemzetség cserkésze volt, majd Áron halála után, mivel segítséget nyújtott a Szürke legyőzésében, ő lett a Rend egyik új védelmezője. Miután Tamás lovagnak, a másik védelmezőnek nyoma veszett, e tisztséget egy darabig egyedül látta el, majd fiatal kora ellenére tanoncot fogadott. Gábor lovag kötelességtudó védelmező, ugyanakkor eléggé előítéletes, a Káosz semmilyen teremtményét nem szívleli, legyen az puffnyák, tündér, vagy maga a Szürke. Bár képességei még nem közelítik meg a legendás védelmezők emberfeletti eredményeit, ezt némileg kipótolja az utazásai során gyűjtött tárgyakkal, amelyeknek hasznát veszi a Káosz elleni küzdelemben. II. P. 2-ben, a Worath elleni harcban hősiesen harcolva halt meg.

Csendesvízi Patrik[]

Patrik a Drégelyvár melletti erdő egyik tündére volt I. P. 9-ig, amikor egy egykori tündér és egy ember esküvőjén az erdő tündérúrnője megátkozta és elvette tőle a tündérségét. A Smaragd nemzetség jelen lévő tagjai maguk közé fogadták, és azóta velük járja az országot. Csak szükség esetén folyamodik a kardhoz, inkább diplomáciai képességeit próbálja bevetni.

Barnanadrágú Timót[]

Timót a nemzetség sokat látott cserkésze. Ismeri az erdőt, sok nap után is felismeri különböző lények nyomait, és nem idegen kezében az íj, emiatt kiváló felderítő. Ugyanakkor Timót nem a kard embere; a konfliktusokból sokkal szívesebben menekül, mintsemhogy küzdjön. A hollókői–gressivus háborúban ő is tagja volt az északra küldött felderítőcsapatnak; valószínűleg gyávaságának köszönheti, hogy Smaragd Hetény mellett egyedüli túlélőként visszatért.

Timót Szondi Csongor várkapitányaként kezdte szolgálatait, ám I. P. 9-ben lánya esküvőjén megátkozta egy tündérúrnő, és elvette tőle minden bátorságát.

Smaragd nembéli Bálint védelmező[]

A Rend jelenlegi védelmezője. Sok kalandban részt vett már: Bár még fiatal, és képességei nem érték el a határaikat, rendelkezik egy különös káosziránytűvel, amely jelzi a közelben levő káoszlényeket.

Smaragd nembéli Ragnar lovag[]

A Smaragd nemzetség egy bátor harcosa volt. II. P. 3.-ban a Hollókőn tevékenykedő Smaragdok egyik felének maresalljaként tevékenykedett. Irányítása alatt a nemzetség tagjai felkutatták az Acharn-kristály helyét, és legyőzték az azt védő őröket. Hamarosan világos lett, hogy a kristály elvitele Róbert lovag életébe kerülne, és a védőmágia megtörése is áldozatot követel valakitől. Ragnar lovag ennek tudatában sem futamodott meg, és életét adta Róbert lovagéért cserébe. Ezen tette lehetővé tette a kristály elpusztítását és a Hollókői Királyság megmenekülését.

Smaragd nembéli Hetény lovag[]

Bővebben: Smaragd Hetény

Smaragd Hetény egy tragikus sorsú lovag volt, aki korán elvesztette egy pufnyák támadás következtében fegyvernökét, Barkát. Ez az esemény aztán további szomorú sorsfordulathoz vezetett, ugyanis szerelme, Barka nővére, Kincső ezen tragédia hatására úgy döntött, hogy külföldre megy tanulni, és miután útra kelt, sosem találkoztak többé Ezek után Hetény végig harcolta a Királyság háborúit, mind több lelki és fizikai sérülést szerezve az évek előrehaladtával, mígnem II. P. 5.-ben egy végzetes felderítő küldetés során halálos sebet szerzett, melybe napok elteltével belehalt.

A Hollókői Királyság nemzetségei
Királyválasztó tanács
Jelenlegi tagok A Ders nemzetség címere Ders · Hollokő sz Holló · A Kartal nemzetség címere Kartal · Smaragd-cimer Smaragd · A Thúz nemzetség címere Thúz · A Túr nemzetség címere Túr
Korábbi tagok Az Uros nemzetség címere Uros (I. P. 12-ig) · A Tomaj nemzetség címere Tomaj (II. P. 3-ig)
Egyéb nemzetségek
Kisebb nemzetségek A Lapcsán nemzetség címere Lapcsán (Kartal hűbéres)
Kihalt nemzetségek A Szondi nemzetség címere Szondi · A Tomaj nemzetség címere Tomaj
Advertisement